Leány U10: Motivált, harcos játék

Korosztályos hiányzókkal és kicsikkel vágtunk neki ennek a fordulónak. Motiváltak és harcosak voltunk, védekezésünk extrán működött mindkét mérkőzésen. Korosztályos játékosaink nagyot léptek előre, keveset hibázva, erősségeiket kihasználva játszottak.

A kőbányai lány csapat ellen döcögősen kezdtünk, az első negyedben félénken, visszafogottan játszottak a 2013-asok. A második negyedben a „fiatalabbak” lehengerelték az ellenfelet, labdaszerzéseiket ziccerrel fejezték be, így ritmust és lendületet kapott az egész csapat. Ez a harcos hozzáállás mindkét meccsen jellemző volt, így az újpesti csapat több ügyes játékosa sem okozhatott gondot. Rendkívül okosan játszották ki a védőket, sok passzal, pontosan fejezték be a támadásokat.

Egyenletes fejlődést mutattak a korosztályos játékosok a szezon folyamán, akiket minden esetben friss energiával és harcossággal egészítettek ki a fiatalabbak. Dolgozunk tovább az év hátra lévő részében, hogy egy egységes gyermek csapattá válhassunk a következő bajnoki évre.   

 

Köszönjük ellenfeleinknek a játékot, a szülőknek a lelkesítő, sportszerű szurkolást!

 

Hajrá KaszáSok!

 

2024.05.04. 8. forduló, Mádi

 

Leány U11, Kaszás KisBoszik „R” csoport

 

Kaszás KisBoszik – Kőbányai KisDarázslányok  43 – 36

(10-8, 14-12, 4-16, 12-6)

Borsos Alíz (13), Rózsa Luca (5), Vida Mia Gréti (7), Kanyó Imola (11), Visontai Sára (2), Varjasi Petra (1), Taskó Hanga Adél(1), Pomozi Flóra, Szabó-Szondi Lili Cili (3)

 

KLKS Benkő – Kaszás KisBoszik   43 – 50

(10-10, 14-11, 8-16, 11-13)

Borsos Alíz (9), Rózsa Luca (7), Vida Mia Gréti (5), Kanyó Imola (4), Visontai Sára (9), Varjasi Petra (5), Taskó Hanga Adél, Pomozi Flóra (7), Szabó-Szondi Lili Cili(4)






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…