Május harmadik hétvégéjén elérkezett a harmadik és egyben utolsó főtábla forduló, mely izgalmaktól mentesen, már „csak” arról döntött, hogy a négy csapat, akik ezen a hétvégén megmérkőznek a Kada utcában, milyen besorolással mennek a döntőbe.
Az első mérkőzésünket a Csata/B csapatával játszottuk, akik éltek a nyolcas szabály adta lehetőséggel és az átjátszások miatt lettek ebbe a csoportba visszasorolva. Tehát tudtuk, hogy nehezebb ellenféllel lesz dolgunk már rögtön az első találkozón. Az első félidőben, főleg az első negyedben nem tudtuk igazán nagy erőkifejtésre késztetni ellenfelünket és gyakorlatilag a mérkőzés végéig kitartott különbséget alakítottak ki. A második negyedben védekezésben sokat javultunk és 10 ponton tudtuk tartani őket, de támadásban rendre lepördült a labdánk a gyűrűről. A második félidőben egy egál meccset hoztunk, de ahhoz kevés volt, hogy győzelmi esélyeink legyenek, így már a délutáni mérkőzésre is gondolván többet forgattuk a csapatot.
A nap utolsó mérkőzését, a második összecsapásunkat a Dávid Kornél hölgyei ellen vívtuk, ahol Kováts Bence volt segítségemre. Lelkesen, összeszedetten és bátran játszottunk. Irányítottuk végig a mérkőzést, így nem volt kérdés ezen a napon, hogy ki lesz a győztes. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ellenfelünk több játékosát is nélkülözte, mi pedig a mérkőzés felénél sajnos Johit vesztettük el enyhe agyrázkódás miatt.
Másnap kora reggel 9 órakor dobták a labdát, így a késői befejezést, majd a korai ébredést követően, gyorsan kellett (volna) regenerálódnunk, de egyértelműen ellenfelünk, a Zsíros Akadémia csapata jobb állapotban érkezett a mérkőzésre. Johi nélkül és igencsak fáradtan nem sikerült úgy játszanunk, ahogy mi tudunk. Akartak a lányok, küzdöttek, de sok minden nem úgy jött össze, ahogy azt elterveztük. Nincs semmi gond, a 7. helyen rangsorolva megyünk be a B döntőbe, nem lesz könnyű dolgunk, de erre számítottunk is.
Várjuk és készülünk a két hét múlva esedékes Országos Döntőre!
2024. Május 18.
Első mérkőzés
Csata DSE/B – Óbudai Kaszások/A 59-37 (26-9,10-5,12-12,11-11)
Kaszások: Fej 7, Ceglédi 2, BERECZ-ERDEI , Szikora , Berke,
Csere: Sterbenz 6, Szűcs 5, Keszler , Zsuffa, Kosztyu 1, Puskás 2, Demeter
2024. május 18.
Második mérkőzés
Dávid Kornél KA/A – Óbudai Kaszások/A 36-76 (8-14,3-24,12-21,13-17)
Kaszások: Fej 4, CEGLÉDI 11, BERECZ-ERDEI 16 , Szikora , Berke,
Csere: STERBENZ 25, Szűcs 3, Keszler , Fajta-Arriagada 2, Kosztyu 9, PUSKÁS 6, Demeter
2024. Május 19.
Harmadik mérkőzés
Óbudai Kaszások/A – Zsíros Akadémia 37-71 (13-24,7-15, 11-12, 6-20)
Kaszások: Fej 5, Ceglédi 4, BERECZ-ERDEI 17 , Szikora , Berke 2,
Csere: Sterbenz 6, Zsuffa, Keszler , Fajta-Arriagada , Kosztyu 3, Puskás, Demeter
