Utánpótlás hírek

  • 1 fiú csapat és 1 lány csapat ellen mérkőztünk meg a harmadik fordulóban. Elsőre a BLF fiú csapatával mérkőztünk, akik dupláztak így szerettünk volna minél jobban kezdeni. Sajnos nagyon gyenge játékkal indítottuk a mérkőzést, ellenfelünk két ügyes játékosa rendre eljutott a gyűrűnkig. Második ötösünk hatalmas lendülettel vetette…

  • U12-es első számú csapatunk korosztályos bajnokságuk harmadik fordulójában legutóbbi két A csoportos győzelmének köszönhetően ismét a legfelső csoportban versenyezhetett a hétvégén. Ezúttal első ellenfelünk a Vasas Akadémia volt. A 2. kerületiek nem teljes kerettel érkeztek, ahogy mi sem, így nyitott volt a mérkőzés végkimentele a feldobás előtt.…

  • A Gyermek Bajnokság 3. fordulójához érkeztünk. Nagyon összeszedetten kezdtük el a mérkőzést. A tanult és kért dolgokat jól csinálták meg a srácok, aminek köszönhetően sok helyzetet tudtunk kialakítani az első félidőben. Igaz van bennem hiányérzet, mert sok helyzetet ki is hagytunk, de szomorkodni egy pillanatig se kell.…

  • A KisBoszik ezen a hétvégén az előző fordulóban már megismert kőbányai fiatal lány csapattal és a Vasas második lány csapatával játszott. A korábbi fordulóban ugyanettől a kőbányai csapattól kikaptunk, most egy nagyon jó meccset játszottunk ellenük. Jó felfogásban, jó védekezéssel labdaszerzésekkel, kiváló egyéni teljesítményekkel, győzelemmel zártuk a…