1. mérkőzés Az utolsó fordulóra nem a megszokott módon tudtunk felkészülni, és kiállni, a szövetség -7. forduló után pár nappal küldött- leveléből ugyanis kiderült, hogy a Római csapatunk mégsem jutott egyenes ágon a Jamboree-ba, és mégis lesz keresztjáték. Ezt tetézve „sikerült” mindhárom csapatunkat egyidőben kiírni mérkőzésre, pedig külön kértük, hogy találjanak megoldást erre, ha már mégsem az a forgatókönyv amit ígértek előzetesen. Finoman szólva, süket fülekre talált a kérésünk, így 10-en tudtunk menni az utolsó megmérettetésre, a legtehetségesebb 2014-esekkel kiegészülve. Az ellenfél szép, és tudatos kosárlabdát mutatott, látszott, hogy többször is megjárták az A csoportot. A fiataloknál kijött a döntésekben a rutintalanság (eladott labdák, furcsa dobások) az idősebbek pedig bátortalanul játszottak. A félidőben azért összeszedték magukat fejben, és egy kiegyenlítettebb 2.-at hoztunk le. Több edzésen tanult elemet is be tudtunk mutatni, mind egyénileg, mind csapatként ez örömteli volt. A 30 pontos különbség ebben a felállásban nagyjából reálisnak mondható.
2. mérkőzés Sok újdonságot nem hozott a 2. mérkőzésünk sem, hacsak azt nem, hogy amíg a reggeli összecsapáson a második öt ember, itt most az első öt játszott jól, és látványosan. Így elmondható, hogy mindenki jól játszott ma, legalább egyszer! Igyekeztünk tanulni az első meccsen különböző okokból elkövetett hibáinkon, és ez többnyire sikerült is. Kevesebb volt az eladott/elvesztett labda, és támadásban is többször tudtunk indítani, és gyors játékot játszani. A félidei 10/7 büntető dicséretre méltó, mint ahogy az is, hogy egészen a 4. negyedig nem dőlt el a mérkőzés. Úgy gondolom a srácok nagyjából felnőttek a feladathoz, és amennyire lehetett helyettesítették a Római csapatban lévőket. A fiatalabbaknak pedig jó lehetőség volt belekóstolni egy erősebb, és idősebb ellenfél elleni összecsapásba.
Összegzés: A szezon véget ért, de pár Dűlői játkosnak még jelenése lesz a korosztályos Jamboree-n pár hét múlva, amire büszkék lehetünk. Nagy tervekkel vágunk neki az U12-es bajnokságnak, reméljük még nagyobb sikerekkel mint idén. Minden játékosomnak jár az elismerés, mert remek edzésmunkát végeztek az idény során, ami az eredményekben is látszott!
Időpont: 2024.05.05 – Vasárnap
Rendező: MKOSZ
Helyszín: Darázsfészek Kosárlabda Csarnok
Első mérkőzés: 09:00
BEAC Vizslák – DŰLŐI KASZÁSOK 61:29 (15-1, 16-14 (büntetők:6-3), 17-4,13-10)
Kaszások: KORFANTI MÁRK 10, Szobota Áron 6, Szedlár Bence 4, Gacsályi Boldizsár 4, Lakatos-Zvada Vince 2, Schletter Benedek 2, GULYÁS LEVENTE 1, Dorka Domonkos, Poteczki Ruben, Lengyel Mátyás
Második mérkőzés: 12:00
DŰLŐI KASZÁSOK – Csata Garfield 41:71 (10-11, 5-16 (Büntetők 7-4) 13-15, 6-25)
Kaszások: KORFANTI MÁRK 7, Szobota Áron 1, Szedlár Bence 1, Gacsályi Boldizsár 5, Lakatos-Zvada Vince 5, Schletter Benedek 1, Gulyás Levente 3, DORKA DOMONKOS 6, POTECZKI RUBEN 7, Lengyel Mátyás 5

