Fiú U12B: Maradunk a C-csoportban!

A C-csoportban sikerült bent maradnia az U12-es B csapatunknak

 

Vasárnap az U12-es korosztály másik fele is megkezdte a szereplést a Gyermek Kupában, rádásul egy igen erős csoportban. Sajnos betegségek miatt csak 10 fővel tudtunk kiállni, ráadásul egyből két mérkőzést játszottunk, először a Zuglói Sasok, majd pedig a MAFC csapata ellen.

A Zugló ellen jól kezdtünk, bár fura volt még számunkra a szituáció, hiszen többeknek első tétmeccse volt, illetve ilyen összetételben még sosem játszottunk.  Első negyedben Hamza, Koresz és Richter Peti volt eredményes, majd Daru egyéni akciói, Gábor Bazsi lepattanó utáni kosara és Lendvai Boti félidős büntetője következett. A harmadik negyedre picit jobban összecsiszolódott a társaság és javult a játékunk is, majd Keve és Vili is feliratkozott a pontszerzők közé. Végeredmény 40 – 14 ide.

A második mérkőzést a MAFC ellen játszottuk. Egy nagyon erős csapatról van szó, nagyon rutinos és képzett társaság, akik megmutatták nekünk, hogy milyen sebességgel kell játszanunk minden egyes alkalommal, ha jobbak szeretnénk lenni. A kezdeti hatalmas sokk után egyre több lehetőségünk volt, fejlődött a játékunk az egész meccs alatt, de végig rengeteg labdát szórtunk és sebességben sem tudtuk felvenni a versenyt ellenfelünkkel.

Érdekes csoport volt, mert egy nagyarányú győzelmet és egy vereséget sikerült elérni, így kiharcoltuk magunknak a jogot a C csoportba maradáshoz. Gratulálok mindenkinek a küzdéshez és a győzelemhez, láttuk, hogy van még mit fejlődnünk J

 

A szülőknek köszönjük a támogatást!

 

2022.10.09. 90:00 – Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

Óbudai Kaszások / B – Zuglói Sasok 40 – 14 ( 11 – 2, 15 – 4, b: 1 – 4, 3 – 1, 10 – 3)

Kaszások: DARÓCZI G 17, Zöllner K 4, Köcse K 2, Richter P 4, Wanjau – Kachubi 7, Tóth- C 2, Gábor B 2, Lendvai B 2, Grósz M, Pál S,

 

2022.10.09. 10:30 – Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

MAFC Gabányi – Óbudai Kaszások / B 93 – 8 ( 25 – 0,  12-2, b: 8-1, 24 – 5, 24 – 0)

Kaszások: Pál Soma 3, Daróczi G, Zöllner K 1, Köcse K, Richter P, Wanjau – Kachubi 2, Tóth- C 2, Gábor B, Lendvai B, Grósz M, Pál S,

 






Hasonló tartalmak

  • Őszintén nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni a keresztjáték jogot, és számunkra itt lett vége az U21-es bajnokságnak. Összeségben azt gondolom, hogy alapszakasz során sok jó meccset játszottunk,…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2026-04-04 Kezdés: 15:15

  • A negyedik fordulót Debrecenben rendezték meg. Szombaton leutaztunk Debrecenbe, ahol az első mérkőzést a Nyíregyházi Sportcentrum csapata ellen játszottuk. Ezzel az ellenféllel még nem találkoztunk, ezért izgatottan vártuk, hogy milyen erőfelmérőnek bizonyul ez számunkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban. Jó energiákkal játszottunk, szépen…