Leány U18: Ezüstérem a Regionális Döntőn

Április utolsó hétvégéjén került sor a Junior Regionális Döntőre, amit hazai pályán a Kaszás Sportcsarnokban rendeztünk. Három csapat harcolt az Országos Junior Bajnokság 19.,20., és 21. helyezéséért. Az ellenfeleinkről előzetesen nem tudtunk sokat, de arra számítottunk, hogy a nagykanizsai mérkőzés nehezebb lehet. Nem titkolt céllal vágtunk neki a napnak, szerettük volna elhódítani a Junior Regionális Bajnoki címet.

Az első meccset a nyíregyháziak ellen játszottuk és a vártnál talán könnyebb nagy arányú győzelmet arattunk, ahol öten is tíz pont felett tudtak teljesíteni és 10 hárompontost is el tudunk süllyeszteni ellenfelünk gyűrűjébe. A 100. dobott pontot Bonci dobta, így ő volt a szerencsés, aki sütit hozhatott a csapatnak.

A délutáni második mérkőzésünk döntött a bajnoki címről, hisz a Nagykanizsa csapata is könnyed győzelmet aratott a nyírségiekkel szemben. A mérkőzésre jellemző volt, hogy végig fej-fej mellett haladt a két csapat és igazán egyik sem tudott ellépni a másiktól. Mi a megszokottnál is sokkal többet hibáztunk, így nyított maradt a végjáték és a győztes kiléte. Néhány másodperccel a vége előtt a vendégek húzóembere talált be a gyűrűnkbe három ember között, mi pedig erre már nem tudtunk válaszolni, így sajnos elmaradt a katarzis és a nagykanizsaiak örülhettek.

A mérkőzés után elbúcsúztattuk Esztit egy nagy csokor virággal, akinek ez volt az utolsó junior mérkőzése, hisz ő már jövőre „kiöregszik” a korosztályból. Bonci „sütötte” a sütit, Krisz gondoskodott az italról, az elveszített mérkőzés után pedig a csapat hangulatát néhány perc szomorkodás után már  felváltotta a vidámság. Nyilván szerettünk volna győzni, de remek és izgalmas mérkőzést játszottunk.

 

Első mérkőzés

Óbudai Kaszások – Nyíregyházi Kosársuli 113-53 (27-10,35-21,24-11,27-11)

Kaszások: BABAY-BOGNÁR 41/9, KRAJCSOVICH 12/6, FERLETYÁK 13/3, STERBENZ D. 21/6, Szabó 4,
Cs: KOÓS 11/3, Sterbenz A. 3/3, Mahmoud 3, Ducza 2, Kocsis 3, Léh

Második mérkőzés

Kanizsai Vadmacskák SE – Óbudai Kaszások 55-53 (16-19,13-15,12-5,14-14)

Kaszások: Babay-Bognár 11/3, Krajcsovich 2, FERLETYÁK 20/3, Sterbenz D. 8, Szabó,
Cs: Forró, Betancourt-Szepessy 5/3, Ducza, Kocsis, Léh






Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…