Nagy nehezen meglett

Gyermek (női)

Helyszín: Vasas Pasaréti Sportcentrum

Játékvezetők: Szirt Lajos, Boros Kriszta

Nézők száma: 30

Mérkőzés időpontja: 2019-02-24 09:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Vasas Akadémia 4 8 19 6 37
Kaszás Girls 16 6 11 16 49

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: Pintye, Hámori 2, Csocsán, BENE, CZIRKOS 28, Mahmoud 8, CSONKA 4, Henglár, BOBVOS, ROMPOS 4, Sterbenz

1. félidő

Elég szokatlan felállásba mentünk vasárnapi Budapest bajnoki mérkőzésünkre a Vasashoz. Meghatározó embereinkből hiányoztak, így egy izgalmas összecsapásnak néztünk elébe.
Ellenfelünk első negyedben tette fel erősebb ötösét így mi is ehhez igazodva álltunk fel. 4 percig 4 pontot kaptunk, utána pedig már nem kaptunk pontot ennek nagyon örültem. Támadásban szép akciókat vezettünk, de a pontatlanság jellemzett minket már itt is.
Második ötösünkben most több figyelmet kaptak, akik máskor kevesebb lehetőséghez jutottak. Voltak szép megoldásaink, volt mikor csak egy pici hiányzott. Támadásunk gyengébb volt ebben a negyedben, védekezésben megint jól teljesítettünk.

2. félidő

Sok pontot nem tudtunk szerezni az első félidőben, de minimálisat kaptunk csak. A szünetben inkább a bohóckodás ment mintsem a második félidőre készülés, ennek meg is ittuk a levét.
A harmadik negyed elején picit tovább növeltük az előnyt, majd teljesen szétestünk. Támadásbeli pontatlanságainkat büntették, védekezésünk megpuhult. Ebben a negyedben több pontot kaptunk mint a másik háromban együtt…
A negyedik negyedben egymáshoz közel lépkedett a két csapat, a vezetést nem adtuk át egy pillanatra sem. A végén elléptünk, mondhatni picit rutinosabban játszottunk.

Összegzés

3 negyedünkkel elégedett voltam, főleg védekezésben. Támadásban is szép megmozdulásaink voltak, egyelőre pontatlan befejezésekkel párosulva. A harmadik negyedbeli játékunk sajnos pocsék volt, ezen változtatnunk kell, 4 negyeden át kell koncentrálnunk. Ha megbeszéljük egy meccs előtt hogy az a cél hogy 40 pont alatt kapjunk az nem azt jelenti hogy engedjünk 37-et! ???? Ha letudjuk hozni 30 alatt akkor hozzuk le 30 alatt! Gratula a győzelemhez, Hajrá Kaszások!!!

Hasonló tartalmak

  • Az utolsó fordulóban változott a csapatok sorrendje. Az előző fordulóban mindkét meccset megnyerve (!), most az első helyről, elsőként kezdhettünk. Ilyen az egész szezonban nem volt, hogy pihenten kezdjünk a Beac-cal szemben. Nagy riválisunk ellen először akadozva majd Cilinek köszönhetően egyre értékelhetőbben kezdtünk játszani. Az egész első…

  • A bajnokságot a C csoportban, a 11. helyen fejeztük be, gratulálok a lányoknak az egész éves munkájukért, a mérkőzéseken való részvételért.

    A szombati első meccsünk a KLKS ellen sajnos túl simán, vereséggel zárult. Visszafogottak voltunk, nem haratunk, a védekezésünk szellős volt, a Kölökös lányok átszaladgáltak rajtunk. Győzelmük…

  • Elérkezett a szezonbeli utolsó U-12-es forduló. Azonban az első találkozón, a TFSE ellen nem tudtunk U-12-es színvonalon játszani. Sem támadásban, sem védekezésben egyszerűen nem voltunk elég jók. Védekezésben nem voltunk elég agresszívek, nem ütköztünk eleget, nem ütöttünk elég faultot ahhoz, hogy megállítsuk a TF jó felépítésű, magas,…

  • Vasárnap játszotta a korosztályos versengés záró alapszakasz fordulóját az U12-es fiú csapatunk. Meggyőző és lendületes játékkal egy vereséggel és egy győzelemmel zárták a szereplést az A csoportban.

    Büszke vagyok a csapatomra, mert a mai teljesítményükkel megmutatták hogy a főváros legjobbjai közé tartozunk.Mindent viszont láttam tőlük abból amit…