NB1: Kritikus harmadik negyed

Helyszín: Kaszás csarnok

Játékvezetők:

Vida József, Jurák Krisztián, Horváth Alajos (dr. Gincsai János Péter)

Nézők száma: 50

Mérkőzés időpontja: 2022-10-15 16:45:00

 

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Óbudai Kaszások 15 19 19 15 68
BKG PRIMA Akadémia 18 18 23 30 89

 

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése 

Óbudai Kaszások:

BOROS 13, Czura 9/3, Farkas 7/3, Ormai 6, Láncos 11

Cs: ARMAGHANI 10, Bodnár 6, Bartos 4, Varsányi 2, Lőrincze, Chabot, Dobossy

1. félidő 

Továbbra sem álhatott minden játékos rendelkezésre a BKG ellen sem. Tudtuk a feladatunkat, védekezésben limitálni a Nagy testvéreket, támadásban pedig a gyors egy-egy alapú kosárlabdát játszani. Az első negyedben sikerült dinamikusan kezdeni és láthatóan védekezési taktikánk is működött. Mellette viszont az volt érzékelhető, hogy talán túlságosan is tiszteljük ellenfelünket. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, azonban az első játékrész végén becsúszott egy kisebb hiba védekezésünkben, így vendég vezetéssel ért véget az első negyed. Sikert szigorítanunk, ezzel pedig kontrollt tudtunk gyakorolni ellenfelünkre. Sikerült a saját játékunkat ráerőltetnünk ellenfelünkre, ám itt is hibáztunk a félidő vége előtt és vezetés helyett hátránnyal kezdhettük meg a félidei pihenőt.

2. félidő 

Kritikus negyed következett, ugyanis az elmúlt meccsek alapján mindig kiengedett a csapat. Sajnos, most is így történt. Felrúgtuk elveinket és sorra rossz döntéseket hoztunk a pálya mindkét oldalán. Ezek a hibák frusztrálttá tették a csapatot és ez teljesen felőrölt minket. Ellenfelünk okosan kihasználta ezt és tetemes előnyt tudott kiépíteni. Többször sikerült visszajönnünk a meccsbe de sajnos mindig elfogyott a szufla, a vendégek pedig higgadtan le tudták zárni a mérkőzést.

Összegzés 

Nehéz mérkőzésre számítottunk, ugyanis az ellenfelünk 0-3-as mutatója nagyon csalóka, az évek alatt többször megmutatták, hogy ennél jobb játékra képesek. Fizikálisan és mentálisan is kimerítő mérkőzésre számítottunk. Úgy gondolom, hogy az első félidőben a játékosoknak maradéktalanul sikerült végrehajtani a megbeszélt taktikát, egy-két momentumon múlott, hogy előnnyel zárjuk a félidőt. Fordulás után sajnos több hibát is vétettünk, ezeket a hibákat pedig ellenfelünk rendre pontra tudta váltani. Sajnálom, mert úgy érzem, megvolt a kellő fegyelem a csapatban, viszont a harmadik negyedben történt pontatlanságok mentálisan megtörték a csapatot. Aggodalomra ellenben nincs okunk, dolgozunk tovább, javítjuk a hibákat és megyünk előre. Gratulálok az ellenfél csapatának!

Hasonló tartalmak

  • Bajnokság: BP. Serdülő/B

    Helyszín: Camugo Sportlab

    Mérkőzés időpontja: 2026-11-03, 17.30

    Játékvezetők: Rajhona Róbert, Fridel Dániel

    Nézők száma: 25

     

    MAFC U-14 – Óbudai Kaszások/D 47-44

    ( 11-4, 17-9, 11-17, 8-14 )

     

     

    Óbudai Kaszások/D: Bánkuti, Dorka 8, Fülöp, Háry, Jani 1, Lénárt 2, Major 10, Sáhy…

  • Gyermek Bajnokság 2. forduló

     

                 2026.11.07 – Szombat        CAMUGO Sportlab

                   Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Meszlényi-Bodnár Zoltán, Menyhárt Marcell Szecső (Gátiné Müller Zsuzsanna)

     

    1. meccs    10:30      BEAC Újbuda KA/A - Óbudai Kaszások/B  51-21   (8-3,22-5,10-2,11-11)

    A 2. fordulót is a Camugoban játszotta a „B”…