U11 Leány: Sikeres kezdet

A bajnokság első fordulóját az „I” csoportban kezdtük, lány csapatok ellen. Az ellenfelek a korosztály fiatalabb játékosaiból álltak, míg nálunk a csapat vegyes korosztályú volt. Fizikai fölényünk mindkét mérkőzésen végig érezhető volt.

Kőbányai Kisdarázslányok ellen kezdtünk, határozottan, jól védekezve, sok kosarat értékesítve. A második félidőben a rutinosabb játékosokat pihentetve ellenfelünk támadó játéka erősödött, de így is szép megoldásokkal, pontos dobásokkal fejeztük be támadásainkat.  

 

Második mérkőzésre, különösen a második félidőre elfáradtak a fejek, nehezen koncentráltunk a fiatal Csata Manók ellen, de Kutrovácz Réka és Peredy Bori kézben tartotta a meccset.

 

Öröm volt nézni a Gyermek bajnokságban kiegészítő szerepet betöltő játékosok hogyan lépnek elő és vállalják fel a meccset, mennyivel rutinosabb megoldásokat választanak.

A csapat fele először játszott „igazi” mérkőzést. Nagyon izgultak a gyerekek, sok mindenre kellett figyelni, a játék gyors volt, az állandó változások kihívást jelentettek mindenkinek.

Támadásból védekezésre váltani, megtalálni időben az emberünket, jól helyezkedni, figyelni a játékvezetői utasításokra a kezdeteknél még nagyon nehéz és összetett feladat.

Biztos vagyok benne, hogy ez a két győzelem, még ha fiatalabbakkal is játszottunk, nagy lökést ad a következő időszak edzéseire, fordulókra.

Gratulálok minden Kaszás kenguru játékosnak, jó felfogásban, harcosan és lelkesen játszottak ezen a szombaton.

 

Sok munka vár ránk, egyéni és csapat játék tekintetében egyaránt.  

Óriási élmény és tapasztalat volt ez az első forduló játékosnak, szülőnek és edzőnek egyaránt.  

Köszönjük ellenfeleinknek a játékot, a szülőknek a sportszerű szurkolást!

Hajrá Kaszások!

 

2022.10.22. U11 1. forduló, I csoport

 

Óbudai Kaszások Girls – Kőbányai Kisdarázslányok 66 – 9

(16-0, 18-1, 8-8, 24-0)

FILEP L. (12), PEREDY P. B. (12), KUTROVÁCZ R. (11), KOZÁK SZ. (11), Kárpáti H. (8), Sárközy G. (4), Matuszka M. (4), Tóth J. (2), Égető A. (1), Molnár M. (1)

 

Csata Manók – Óbudai Kaszások Girls 23 – 43

(7-18, 5-14, 9-9, 2-2)

KUTROVÁCZ R. (19), PEREDY P: B. (7), Kozák Sz. (5), Matuszka M. (3), Tóth J. (3), Sárközy R. (2), Molnár M. (2), Kárpáti H. (1), Filep L. (1),






Hasonló tartalmak

  • Viki is bevethető volt, ami nagy erősítést jelentett a csapat számára. Kezdünk hozzászokni a korai indulásokhoz, így már sokkal gördülékenyebben indul a napunk. Az első mérkőzés végre más kimenetellel zárult, ami hatalmas lendületet adott nekünk. Mindhárom meccsen elképesztő akarattal és hatalmas szívvel küzdöttünk, ami meg is hozta…

  • Ismét EYBL részvételre kapott lehetőséget U19-es csapatunk! Az előző lehetőség rengeteg fejlődési és gyakorlási lehetőséget biztosított, így csütörtökön bele is vetettük magunkat a nemzetközi torna sűrűjébe!

    Első ellenfelünk a Holy Trinity School volt, angol kihívóink ellen a mérkőzés egy nappal előbb került megrendezésre, vendégcsapat kérésére, így az…

  • A támadójátékunk végre gyorsult, hamarabb kerül fel a labda a támadó harmadba erre lehet építeni! A helyzetkihasználás lehetett volna pontosabb is, de ez most nem osztott nem szorzott.…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2025-02-09 Kezdés: 10:00


  • A kitűzött 50 ponthatár feléig jutott a másik csapat, minden negyedben 10 pont alatt tudtuk tartni őket. Örülök, hogy túl tudtunk lendülni a múlt meccsen, ezt az önbizalmat…

    Bajnokság: Országos Serdülő Bajnokság

    Időpont: 2025-02-08 Kezdés: 13:00