Óbudai Mini Kupa 22/23 II. forduló

December 11-én másodszor – és 2022-ben utoljára – rendeztük Óbudai Mini Kupa fordulót a Kaszás csarnokban. Nagy örömünkre bekapcsolódott a versengésbe két új csapat is: a Kevélyhegyi Pattogó Szőlőszemek és a Kiserdei Rókák, akik még színesebbé tették a vasárnapi játékot. Remek látványt nyújtottak az új mezekben pompázó kis kosarasok minden mérkőzésen, az izgalmas összecsapások bizonyára még hetekig beszédtémák lesznek.

 

 

Óbudai Mini Kupa, 2. forduló

2022. december 11., vasárnap | Kaszás csarnok

 

Sárga Csoport

Harrer Farkasok – Kiserdei Rókák 17:20

Kevélyhegyi Pattogó Szőlőszemek – Medgyessy Kobrák 67:19

Medgyessy Kobrák – Harrer Farkasok 20:57

Kiserdei Rókák – Kevélyhegyi Pattogó Szőlőszemek 19:18

 

Harrer Farkasok – Vigh Marcell vezetőedző

Villámgyorsan elérkezett az újabb forduló, amit már nagyon vártak a gyerekek. Most is két mérkőzés várt ránk, mint az első fordulóban. Először a Kiserdei Rókák csapatával mérkőztünk meg a vasárnapi korai órákban.

A meccset elég döcögősen indítottuk, sokáig még a kosárszerzés is nehezen ment. A gyerkőcökön nagyon látszott, hogy még nem teljesen ébredtünk fel kicsit lassan és bátortalanul játszottunk a Rókák ellen, akiken annyira nem látszódott a reggeli időpont. A picit lassabb reakció időnket ki is használta az ellenfél csapata, sok labdát vesztettünk a passzokból, amikből könnyen indultak és kaptunk kosarat. Aztán a második negyednek sikerült felpörögnie, így egészen visszakapaszkodtunk a mérkőzésbe. Sok jó egyéni megindulás volt, illetve labdaszerzés, amiből eljutottunk a kosárig és bár eleinte pontatlanok voltunk utána ráéreztünk és tudtunk szép kosarakat szerezni.

A félidei büntetőkön láttam már a fejlődést, de még mindig kell tovább csiszolni a pontos technikát. Második félidő szinte fej-fej mellett történt, amiből nem túl szerencsésen kerültünk ki a végére, így egy szoros vereséget könyveltünk el.

A következő mérkőzés a Kobrák ellen zajlott, ahol végig vezetve nyertünk meg a meccset és talán nagyon jó kis önbizalomtöltetet adott a gyerkőcöknek.

Összeségében a találkozókról azt gondolom, hogy ha egy picit többen vagyunk, nincs ennyi betegünk kedvezőbben is alakulhatott volna már az első mérkőzés is, de így is egy nagyon szép helytállás volt a 8 kis Farkasomtól és büszke vagyok rájuk, hogy láthattam fejlődést a játékunkban. Dolgozunk tovább, hogy legközelebb már sikerüljön két győzelemmel távoznunk ????

Gratulálok mindenkinek és Hajrá Farkasok!

 

Kevélyhegyi Pattogó Szőlőszemek – Reiter Bence vezetőedző

Először is köszönjük a meghívást az Óbudai Mini Kupára. Nagy örömmel fogadtuk el, és még nagyobb örömmel készültünk a mérkőzésekre. Az első meccsünkön nagyon bátran, és eredményesen játszottunk. Rengeteg helyeztünk volt, amiket sikerült is bedobnunk. A bátor játékot sikerült megtartatunk az egész mérkőzés alatt. Mindenki, aki a pályára lépett, hozzátett valamit a csapat győzelméhez. Ennél sose legyen rosszabb kezdésünk. De nem szabad elbíznunk magunkat, mert még sokat kell fejlődnünk, de megmutattuk, hogy jó úton haladunk.

A második mérkőzésünk már nehezebbnek tűnt. Erősebb fiúk ellen találtuk magunkat szembe. Az első negyed egy focimérkőzés eredményeként zárult 2-0, de a mi javunkra! ???? Sajnos meg voltunk illetődve, és nem akartak sikerülni azok a dolgok, amik az elsőn még igen. A helyzeteink megvoltak, de most valahogy nem talált utat a labda a gyűrűbe. A küzdéssel nem volt gond, bátran játszottunk. Van ilyen mérkőzés is, de ebből is tanulunk. Szinte mindenki élete első mérkőzését játszotta, és le a kalappal mindenki előtt. Folytatjuk a munkát, és már várjuk a következő fordulót.

Hajrá Pattogó Szőlőszemek!!! 

 

 

Medgyessy Kobrák – Oláh Ádám vezetőedző

Közel ugyanazzal a csapattal sikerült a mai mérkőzéseken pályára lépni, mint az első fordulóban, kiegészülve Juhász Vincével. Sajnos két lány, Taskó Hanga Lili és Stremnitzer Dóra sérülés miatt nem tudott részt venni a mérkőzéseken, mielőbbi gyógyulást nekik ezúton is!

Az első mérkőzésünket a hangzatos elnevezésű Kevélyhegyi Pattogó Szőlőszemek ellen játszottuk. Kissé „álmoskásan” kezdtük a napot, ellenfelünk valóban rászolgált a nevére, pattogó szőlőszemekként cikáztak a pályán hozzánk képest. Jobban akarták a győzelmet, ami láthatóan meglepte a kobra gyerekeket. A mérkőzés végére sikerült felpörögnünk, a Juhász Vince, Kenyeres-Tóth Dániel párosra támaszkodva támadásban jöttek a pontok, védekezésben Vida Mia, Kenyeres-Tóth Gergő harciasságában bízhattunk. Lassú kezdés után a második félidőre belelendültünk, bátrabban játszottunk, több lendület jellemezte a játékunkat, a pontjaink nagy részét ebben a szakaszban szereztük.

A második mérkőzésen az eredmény hasonlóan alakult, mint az első mérkőzésen, mégis teljesen más élmény volt mindenkinek. Az első mérkőzésen jó játékot bemutató gyerekek most is hozták magukat. Emellett azok az emberek is bátrabban tettek hozzá, Dorogi Zoé, Felkai Nikolett is több labdát szerzett, többször ért el az ellenfél palánkjáig. A kisebb korosztálynak is megvoltak a pillanatai, valaki egy jó védekezéssel, valaki egy jó támadással vétette észre magát. Örülök, hogy egyre jobban kezdik felfedezni magukat a pályán, gratulálok az összes pályára lépő gyereknek a mai teljesítményéhez, valamint az edzőknek is!

 

Fehér csoport

Szalézi Pandák – Andor Ilona Mókusok 39:43

Váradi Flamingók – AKG Sárkányok 26:42

Szalézi Pandák – Váradi Flamingók 47:32

AKG Sárkányok – Andor Ilona Mókusok 19:46

 

 

Szalézi Pandák – Solti Fanni vezetőedző

Az előző Mini Kupához képest nagyon sokan tudtunk eljönni a mérkőzésre, 12 kis Panda erősítette a csapatot ebből 5 játékosnak ez volt élete első pályára lépése.

Két mérkőzést játszottunk, a Mókusok és a Flamingók ellen, a Flamingókkal már játszottunk, de a Mókusokkal még nem volt alkalmunk találkozni.

Sajnos az első mérkőzésünket eléggé álmosan és szétszórtan kezdtük, rengeteg labdát veszítettünk el és nem találtunk meg az embereinket. A második félidőre már felszívtuk magunkat és beindult a pörgés, de úgy tűnt ez már késő volt és 2 kosárral kikaptunk. De nem baj, van még mit tanulni és a jövőévben új erővel kezdjük az edzéseket.

Gyors csapatmegbeszélés és kulacstöltés után következett a második mérkőzés. Itt már sokkal összeszedettebb játékot láthattunk, a legtöbben kosarat is szereztek. Dorka Domonkos és Diera Marci vitte a hátán a csapatot, nagyon lendületesen támadtunk,aminek általában kosár is lett a vége. Bányai Levi és Varga Simon nagyon erőszakosan védekeztek és sok labdát sikerült elszedniük.

De mindenkit kiemelhetnék, mert a második mérkőzésen mindenki odatette magát. Nagyon büszke vagyok a csapatra, csak így tovább!

Hajrá Pandák!

 

 

Andor Ilona Mókusok – Oláh Ádám vezetőedző

A Mókus csapat jelentős része már harcedzett Mini Kupa veteránnak számít, hozzájuk csatlakozott a mai fordulóra 3-4 olyan gyerek, akiknek ez volt az első mérkőzése. A mérkőzések előtti reggel sajnos három gyerek betegség miatt kiesett, így kicsit foghíjasan vágtunk neki a mai napnak. A cél ugyanolyan egyszerű volt, mint az előző fordulóban, a rutinosabb gyerekek a többi edzőnek, az új gyerekek a kilátogató szülőknek mutassák meg, hogy mit tanultak az eddigi kosárlabdaedzéseken.

Nem is lehetett volna jobb alkalma debütálni az újonc Mókusnak, mint ez a mérkőzés, egy szoros, izgalmas mérkőzésen találhatták magukat. A legutóbbi húzóemberek hozták magukat, Zsolnai Cecília, Mózes Soma az első negyedben hozta a pontokat, Temesi Ádám igazi mindenes volt, de az első mérkőzését játszó Csaplár Áron is remekül játszott. A második negyedben Lakatos-Zvada Vince félpályás passzai után Pomozi Flóra tette helyére a labdát rendszeresen. Mindenki nagyon ügyes volt, harcos és nagyon koncentrált! Erre a mentalitásra volt szükségünk ahhoz, hogy amikor feljöttek a Pandák egálra ne remegjenek meg a kezek. Medetz Nimród egymás utáni két büntetőjével a vége előtt sikerült behúzni a mérkőzést egy nagyon jó csapat ellen.

A második mérkőzésre sikerült ezt a lendületet átvinni, sőt! Dobos Dia és Csaplár Áronhoz hasonló újonc Balázs Janka is próbálta kivenni a részét a pontszerzésből és a szabad labdák megszerzéséből! Erdész Benedek ügyes védekezése is fontos volt, ami nagy öröm számomra, hiszen második mérkőzésen nem szokás ilyen bátornak lenni. Végül sikerült a második mérkőzést is megnyerni egy szintén nagyon ügyes csapat ellen.

Összeségében mindenkivel nagyon elégedett vagyok. Nem csak a pályán látottakkal, nagy öröm számomra, hogy a gyerekek szurkoltak egymásnak, örültek a másik sikerének, biztatták egymást.

 

Váradi Flamingók – Reiter Bence vezetőedző

Elérkezett a II. forduló, amit már nagyon vártunk. Elsőnek a Sárkányok csapatával játszottunk. Álmoskán kezdtük a mérkőzést, nem tudtunk sok esetben visszaérni védekezésben, és az ellenfél üresen be is dobta a kosarakat. A második negyedben már ébredeztünk, és sorban dobtuk a kosarakat. A félidőre sikerült feljönnünk. A második félidőben fej fej mellett haladtunk, már többször sikerült visszafutni, és megakadályozni az ellenfelet. A 4. negyedre fordulva igaz, hogy 14 pont hátrányba voltunk, de olyan elszántsággal játszottunk, hogy sikerült egészen közel kerülni az ellenfélhez. És majdnem ki is tudtunk egyenlíteni. De ma nem találtunk ellenszert a Sárkányok 6-os és 4-es játékosára. A bátor játékkal nem volt gond, amit hiányoltam az a visszafutás. Tanulunk ebből is, és készülünk tovább, nincs semmi gond! ????

A második mérkőzésünket a Pandák ellen játszottuk. Macskakörmözhetnék, de itt már sok esetben sikerült visszafutnunk, és megakadályozni az ellenfelet, hogy kosarat szerezzen. Itt az ellenfél 1-es játékosát nem tudtuk ma megfogni, és a 6-ost. De próbálkoztunk, mindent megtettünk, amit csak tudtunk. A támadásunk sok esetben jól működött, voltak szép egyéni megindulásaink és szép csapatjátékunk is. Védekezésben volt egy kis fáradtság a vége felé. Ez a mérkőzés is szoros volt, mert nem volt sok különbség közötte. Ma sajnos a mérleg nyelve az ellenfél felé dőlt. Mi tudjuk, hogy miben kell fejlődnünk, ügyesednünk, és így fogunk tovább készülni az edzéseken. Búslakodni semmi okunk. HAJRÁ FLAMINGÓK!!!

 

 

Fekete Csoport

Bárczi Delfinek – Béres Sólymok 29:62

Aquincumi Gepárdok – Váradi Hősök 35:27

Bárczi Delfinek – Váradi Hősök 12:45

Béres Sólymok – Aquincumi Gepárdok 22:59

 

Bárczi Delfinek – van der Meer Loránd vezetőedző

A decemberi fordulóban ismét a fekete csoportban küzdhettünk. Sajnos több meghatározó játékosunk is lebetegedett a hétvégére, így a győzelmi esélyeink alaposan csökkentek a kifejezetten magas szinten játszó ellenfeleinkkel szemben. A Sólymok elleni mérkőzést jól kezdtük, sikerült látótávolságon belül maradnunk, de ahogy telt a meccs két játékosukkal nem tudtuk tartani a lépést. A múltkori mérkőzésünkhöz képest, sokkal jobban játszottunk, és ameddig a fáradtság nem lett úrrá rajtunk, ki tudtuk passzolni ellenfelünk besegítéseit. Második mérkőzésünket a Hősök csapata ellen játszottuk, ahol a fiúk agresszív védekezésével nem tudtunk mit kezdeni. Sorra adtuk el a labdákat, amikből könnyű kosarakat kaptunk. A következő fordulóban eggyel lejjebbi csoportban leszünk, ott mindenféleképp szeretnénk megszerezni az első győzelmünket, de addig rengeteget kell dolgoznunk a passzok minőségén és a dobások pontosságán. Hajrá Delfinek!!!

 

Aquincumi Gepárdok – Medvéné Kozma Rita vezetőedző

Nem a legjobb előjelekkel indult a második forduló, hiszen többen visszamondták a vasárnapi szereplést. Viszont nagy örömünkre csatlakozott hozzánk Farkas Marci, és idei első meccseire készült Fülöp Dávid és Lederer Adrienn. A Hősök elleni összecsapás nem ígérkezett könnyűnek, már az elejétől keményen hajtottak bennünket. Végig izgalmas és szoros csatát vívtunk velük, ami mindkét társaság fejlődését remekül szolgálta. Minden Gepárd nagyot harcolt, nagyon örültünk a győzelemnek. Pihenő nélkül folytattuk a Sólymok ellen, akik legutóbb nagy különbséggel győztek le minket. Égett a gyerekekben a bizonyítási vágy, ami a pályán a kezdetektől megmutatkozott. Még számomra is meglepő energiákkal játszottunk, gyakorlatilag már az első negyedben eldőlt a találkozó. Minden résztvevő csapattagra nagyon büszke vagyok, szuper napot zártunk a szép új mezeinkben. Jó érzésekkel várjuk a januári fordulót. Ezúton is Kellemes Ünnepeket kívánok mindenkinek!

Hajrá Gepárdok!

 

Váradi Hősök – Ifj. Paulik Tamás vezetőedző

Az első mérkőzésen a jelenlegi legnagyobb játékerőt felvonultató Gepárdok legénységével mértük össze a tudásunkat. Némileg változott az összeállításunk az előző forduló óta, de a „becserélt” srácokban is maximálisan bíztam, mert jó edzésmunkát végeztek, és folyamatosan fejlődnek. Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, nem volt 2 pontnál nagyobb különbség! Bár technikás játékosok mindkét oldalon voltak, a jó, és kemény védekezés nem nagyon engedte őket kibontakozni, így kevés kosár született. 2 negyed után 14-12 volt a Gepárdoknak, a félidei büntetők után pedig 18-14. A második játékrészben is a küzdelem dominált, mindkét csapat kiválóan védekezett, és életkorukhoz képest nagyon szépen ment az emberfogásos védekezés. Támadásban túl sok hiba csúszott be, hiába alakítottunk ki helyzeteket szép számmal csak kevés talált utat a gyűrűbe. A vége előtt két perccel 2 pontra feljöttünk, de ezután már csak a Gepárdok találtak be, így ők nyerték az összecsapást.

A csoport 3. helyéért rendezett mérkőzésen meg akartuk mutatni, hogy az edzéseken befektetett energiának meg kell térülnie eredményesség szempontjából is. Jelentem ez sikerült! Az elsöprő első negyedet követően már nyugodtan játszhattuk le a maradék 3 negyedet. (20-0) Hozzátenném, hogy a delfinek is ügyesek ám, nem véletlenül voltak ebben a csoportban, ám mi óriási akarással, és küzdéssel álltunk oda a mérkőzéshez amivel teljesen elbizonytalanítottuk őket. A védekezés mellett most a támadás is működött, és majdnem mindenki kosárral járult hozzá a győzelemhez. Az első félidő után 35-10 volt az állás a HŐSöknek. A 2. és a 3. negyedben teljesen leállt mindkét csapat, ez a szemmel látható fáradságnak volt köszönhető. Védekezésben továbbra is nagyot mentek a fiúk, de a támadásra már kevésbé futotta az erőnkből. Két pontszegény negyed után (4-0, és 6-2) végül egy szép győzelemmel zártuk a vasárnapot!

 

Összegzés: Volt esélyünk döntőt játszani, de ez ma nem sikerült, viszont biztos vagyok benne, hogy lesz még esélyünk rá a szezon során. Gratulálok minden pályára lépő játékosomnak, mert testi épségüket sem kímélve védekeztek, mentek előre amíg bírták szusszal!  Remek társaság vagyunk, összetartó játékosokkal akik tudnak küzdeni magukért és egymásért is! Az egyik legjobb játékosom sajnos betegségből épphogy felépülve jött így értelemszerűen nem tudott dominálni annyira mint szokott. Még kettőt edzünk a héten aztán jön a megérdemelt pihenés, hogy januárban újult erővel térjünk vissza a 3. fordulóra! 🙂

 

 

A játéknapról készül fotók megtekinthetők klubunk hivatalos Facebook oldalán: LINK






Hasonló tartalmak

  • Megérdemeltük a mait, hatalmas munkát végzett a csapat, koncentrációban, fizikalitásban egyaránt. Igyekszünk ebben a szellemben dolgozni a további meccseken.

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2024-02-10 Kezdés: 14:00

  • Ellenfelünket dicséret illeti a harcias játékért, a srácaimnak pedig a fegyelmezett, sokpasszos játékhoz gratulálok. A Radó meccshez képest jóval fegyelmezettebbek voltunk, megtaláltuk időben a helyeket, tudtunk ezáltal gyakorolni…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2024-02-07 Kezdés: 18:00

  • Az egész meccset, az első negyedtől kezdve, öt perces sorcserékkel játszottuk le. Azt kell mondjam, hogy valóban mindenki kivette a részét ebből a győzelemből, hiszen aki lehetőséget kapott,…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2024-02-11 Kezdés: 17:30

  • A két félidő teljesen ellentétes mederben folyt, mintha nem is ugyanaz a két csapat játszott volna egymás ellen. Nagyon sajnálom, hogy az első félidőben behozhatatlan előnyt adtunk a…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2024-02-10 Kezdés: 12:30