
(most még) Nem tudtuk megugrani a lécet!
Számos hátráltató tényező ellenére (sérülések, betegségek, tavalyi két csapat tudásának egyesítése, csapatot hirtelen elhagyó játékosok idény elején) már rögtön a szezon első hónapjában bizonyítanunk kellett, hogy mire vagyunk képesek! 4 győztes mérkőzéssel a tarsolyunkban megteremtettük annak a lehetőségét, hogy a középházban indulásért játszunk ami eleve sikernek tekinthető a maga nemében. Ideális csoportba kerültünk hiszen játszottunk egy sokkal magasabban kvalifikált ellenféllel (MEAFC) akitől rengeteget lehetett tanulni minden téren, és kaptunk két hasonló játékerejű csapatot akik ellen küzdeni kellett az utolsó másodpercig. Lássuk hogyan sikerült a hétvége:
1. meccs
Szombat délelőtt 10h-kor játszani nem rossz, kivéve ha ehhez le kell utaznod hajnalban Miskolcra… Mivel a helyiek kiemelkedtek a négyesből, tudtuk, hogy rögtön az első összecsapás sorsdöntő lesz, hiszen ha kikapunk akkor már csak a matematikában bízhatunk. Küzdelmes, és –mindkét oldalon- sok hibával tarkított mérkőzés volt, ahol egyik oldalon sem volt kiemelkedő teljesítmény. Az ilyen mérkőzéseken a legtöbbször a kevesebb eladott labda, és a másik hibáit jobban kihasználó csapat győz. Nos elég ránézni az eladott labdákra 16 ott 32 nálunk… és egyből nem csodálkozunk a végeredményen. Több játékosom számára újdonság volt a vidéki helyszín, és környezet, és ez a tapasztalatlanság sajnos megmutatkozott a kapkodásban, rossz befejezésekben. A szeged rengeteg ziccert, és közeli dobást hagyott ki, és hiába nyertük meg a lepattanó csatát (41-50) nem tudtunk indulni, egyszerű kosarakat szerezni. Többször volt lehetőségünk fordítani, de nem tudtunk átlendülni a holtponton. Mindennek ellenére csak 3 pont volt a hátrány a befejező 10 perc előtt. (45-42) Az utolsó negyedre viszont teljesen elfogytunk, támadásban teljesen leblokkoltunk (8 szerzett pont) és ezt a rutinos ellenfél kihasználta. A szegediek hasonló játékerőt képviselnek, de ezt nem elég csak 30 percen keresztül bizonyítani. Egyelőre csapatjátékban előttünk járnak, nekünk még ebben nagyon sokat kell fejlődni. Legközelebb visszavágunk!
2. meccs
Szombat este 18h-kor várt ránk a legnehezebb ellenfél, akik csak éppen nem jutottak tovább az előző körből a felsőházba. 3 magas (190cm körüli) és képzett játékossal, és hihetetlen agresszív 1-1 elleni védekezéssel találtunk szembe magunkat. Ez azt jelenti, hogy a 40 perc folyamán nem volt olyan kaszás játékos akitől legalább egyszer ne vették volna el a játékszert 1 az 1 ben. Itt a játékosaink is megtapasztalták, hogy milyen olyan ellenféllel játszani aki vérprofin áll hozzá már 14 évesen is a kosárlabdához. A játék minden területén jobbak voltak nálunk el kell ismerni. A srácok azért büntetőzésben eléggé extrát alkottak, hiszen 27 kísérletből 20-szor találtunk be, ami elismerésre méltó! Más kérdés, hogy ebből következik az, hogy csak 10 mezőnykosarat szereztünk a meccsen … Mindenesetre tanulni kell belőle, a most következő hónapok alatt minél közelebb kerülni ehhez a szinthez!
3. meccs
Vasárnap reggel jött a szép feladat: összeszedni a srácokat testben, lélekben, energiában, összpontosításban. Nézve a honvéd eredményeit a szeged és a miskolc ellen várható volt, hogy a mérkőzés a végén fog eldőlni, és így is lett.
Hiába kezdtünk jól (10-4) Raj Milán már az 5. percben 3 faultnál tartott, így le kellett cserélnem, és gyors lélekterápiát tartanom neki a kispadon, míg Reiter Bence kollégám torkát nem kímélve buzdította a srácokat közben. A honvéd át is vette a vezetést, de Milán visszacserélése után ismét nálunk volt a fór, a negyed végére. (25-14) Ahelyett, hogy megtartottuk volna legalább az előnyt, buta hibák miatt (pályáról kidobott labda, félpályán elvesztett labda gyors passz helyett) teljesen visszaengedtük a meccsbe az ellenfelet, így minimális előnnyel fordultunk. (43-40) a 3. játékrészben meg lehetett volna törni a honvéd ellenállását, de vagy üres helyzetekben hibáztunk, vagy éppen óriási szerencséje volt az ellenfélnek. Ez a szakasz 3 ponttal az övék lett, így az utolsó 10 perc döntött a végeredményről. (62-62) A honvéd lendületben volt, a mi helyzetünket pedig tovább nehezítette, hogy a két legmagasabb játékosunk akik uralták a palánk közeli területeket ( Milán 17 LP, Hamar Ati 19 LP) négy-négy hibával játszott már ekkor. Lelkesítő időkéréssel, és folyamatos cserékkel igyekeztük fokozni a tempót, és nyomást gyakorolni az ellenfélre. Ami nekünk nem sikerült a szeged ellen az sikerült ellenünk a honvédnak, hiszen
8 perccel a vége előtt átvették a vezetést. (64-65) Ekkor azonban Milán és Zádor Nimród adott egy végső lökést a csapatnak, és elszánt támadójátékukkal visszabillentették a mi oldalunkra a mérleg nyelvét. (72-67) Innentől már nem engedtük ki a vezetést a kezünkből, bár egyszer volt még nagyon szoros az állás (73-71), ráadásul a 30 pontig jutó Raj Milánt is kipontozták a negyed felénél! Ahogy fogyott az idő, az ellenfél kényszerhelyzetbe került siettetnie kellett a támadásait, amikbe hiba csúszott és a lepattanókat rendre nekünk sikerült megszerezni. Itt már helyenként érett játékkal (lassú támadásvezetés, remek csapatvédekezés) sikerült eljutni az utolsó két percig. (81-76) Ekkor időkérésekkel, és faultolással próbálkozott a honvéd, de tudtuk mit kell tennünk, és a srácok be is tartották ezt. Nimród és Tóth Zoli is döntő pillanatokban dobott be büntetőket amivel végleg lezártuk a mérkőzést. Ezzel a győzelemmel rengeteg hitet nyertünk, és nagy pozitív lökést a későbbiekre! Ezenkívül bebizonyítottuk, hogy a Vasas/B elleni győzelem nem csak szerencse volt, hanem vagyunk annyira jó csapat, hogy ezt a honvéd ellen is megcsináljuk!
Egy hónap alatt letettünk valamit az asztalra, de rengeteg javítanivaló áll előttünk a következő hónapokban. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy a regionális bajnokságban kiharcoljuk a keresztbejátszást, és ott még szebb eredmény érjünk el! HAJRÁ KASZÁSOK!!!
Időpont: 2022. Október 1-2. – szombat/vasárnap
Rendező: MEAFC
Helyszín: miskolci egyetemi körcsarnok
Első mérkőzés:
Szedeák U14/A – Óbudai Kaszások/A 68-50 (14-15, 16-9, 15-18, 23-8)
Kaszások: RAJ MILÁN 16, Yang Zile, ZÁDOR NIMRÓD 16, Hidvégi Donát 4, Kocsis Erik 2, Tóth Zoltán 7, Raj Zalán 4, Hamar Attila, Takács Ábel 1, Ács Vince, Konta Magor, Felkai Dávid
Második mérkőzés:
MEAFC Jezsuita/A – Óbudai Kaszárok/A 108-40 (35-14, 18-7, 23-11, 32-8)
Kaszások: RAJ MILÁN 11, Kocsis Erik 2, YANG ZILE 4, Zádor Nimród 7, Hidvégi Donát 2, Hamar Attila 6, Tóth Zoltán 1, Raj Zalán 5, Ács Vince, Takács Ábel, Felkai Dávid 2, Konta Magor
Harmadik mérkőzés:
Óbudai Kaszárok/A – Budapesti Honvéd/B 89-79 (25-14, 18-26, 19-22, 27-17)
Kaszások: RAJ MILÁN 30, ZÁDOR NIMRÓD 22, YANG ZILE, Hidvégi Donát 6, Kocsis Erik 2, HAMAR ATTILA 16, TÓTH ZOLTÁN 10, Raj Zalán 1, Ács Vince 2, Takács Ábel, Konta Magor, Felkai Dávid