Győzelem az év utolsó meccsén

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Hartai Tamás, Józsa András

Nézők száma: 0

Mérkőzés időpontja: 2021-06-13 13:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Szedák 4 12 11 11 38
Serdülő U13 13 14 12 10 49

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

HALÁSZ 21, Dózsa 3, Ács 1, Wéber 2, Helmeczi
Farkas 4, Mihályi 3/3, TÓTH 16, Samu 1, Starcz, Grósz

1. félidő

A mérkőzés első perceiben nem sikerült erősen bekezdenünk, az 5. percig csak 2 pontot sikerült szereznünk. Ezután viszont sikerült átbillennünk a pontgyártásban, és a negyed végén el tudtunk lépni az ellenfelünktől 9 ponttal. A második negyed szorosabbra sikerült. Néhány jó egyéni akciónak köszönhetően folyamatosan tudtunk pontokat szerezni, védekezésben és lepattanó szerzésben viszont nem jeleskedtünk. Igaz, hogy így is sikerült 2 ponttal megnyernünk a negyedet, de abszolút nem ment jól a játék a csapatunknak.

2. félidő

A második félidőben kiegyenlítettebbé vált a harc, az eredmény is egálra sikeredett. Támadásban a helyezkedésünk nem működött, illetve több olyan eladott labdánk volt, ami nem volt indokolt, csupán a koncentráltság hiánya miatt veszítettük el a legtöbbször a labdát. Védekezésben próbáltunk szorosabban ott lenni, de a lepattanókért való küzdésben nem tudtuk kihasználni magassági és fizikális fölényünket, ezzel ellenfelünk sikeresen szorosra tudta tartani a mérkőzést. A végén egy nagyon alacsony pontszámú mérkőzésen tudtunk 11 ponttal nyerni.

Összegzés

Sajnos a mérkőzés körülményei nagyon fura helyzetet hozott. A tervezett oda- és visszavágó helyett csak egy meccset tudtunk lejátszani, mert áramszünet keletkezett. Több, mint egy óra várakozás után az utolsó pillanatban jött vissza az áram, és rövid melegítés után játszottuk le a mérkőzést. Ez a zavarodott előzmény mind a két csapaton meglátszódott, egyik csapat sem tudott teljesen felpörögni és maximálisan koncentrálni. Nem is gondolom, hogy így hasznos mérkőzés lett volna bármelyik fél részére, annak viszont örülök, hogy volt egy-két jó egyéni teljesítmény. Sok sikert kívánunk a Szeged csapatának is a továbbiakban.

Hasonló tartalmak

  • Majdnem 2 hónapig nem játszottunk a serdülő bajnokságban, vártuk a fordulót! Persze addig se ültünk tétlenül, mert volt min javítanunk és az utóbbi időszak ilyen szempontból nagyon jól sikerült. A kadett korosztályban vitézkedve nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk és úgy érzem, ez most megtérült.

    A kaposvári együttes fizikailag…

  • A végeredmény 63 – 57 oda. Az idei szezon legjobb játéka volt ez, de még messze van az a szint amit szeretnénk elérni. Daru ismét húzó ember volt…

    Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]

    Időpont: 2023-11-27 Kezdés: 19:10

  • Görcsösen kezdtünk. A támadásainknak nem volt ritmusa, védekezésben pedig rendre könnyű kosarakat engedélyeztünk ellenfelünknek. Az első negyedet leszámítva azonban elégedett vagyok a srácokkal. Ha nem is játszottunk tökéletes…

    Bajnokság: Regionális Kadett Bajnokság

    Időpont: 2023-11-25 Kezdés: 09:00

  • A végjáték nagyon értékes tapasztalatot hozott a csapatnak, viszont jobb munka kell a mérkőzés egészében védekezésben.

    Bajnokság: Regionális Junior Bajnokság

    Időpont: 2023-11-25 Kezdés: 15:00