Irány a C-csoport!

Helyszín: Tüske csarnok – 1. terem

Játékvezetők: Horváth Kinga, Kutrik Réka

Nézők száma: 40

Mérkőzés időpontja: 2019-03-03 18:30:00

Csapatok 1 2 Félidei büntető 3 4 Végeredmény
BLF Kenguruk 7 4 6 6 6 29
Dűlői Kaszások 8 10 7 8 13 46

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Dűlői Kaszások: Császár -, Demeter-Nyitrai 1, Baracsi 1, HALÁSZ 8, Koncz 1, KOVÁCS-B. 3, Körtvélyessy 5, Kajcsovich 2, Németh 12, STERBENZ 5, Székely 7, Wéber 1,

1. félidő

A második mérkőzésünket egy meccsnyi szünettel játszhattuk a Kenguru Kupa 5.fordulójában. Testben többnyire pihenten, ám fejben igen fáradtan kezdtük a vasárnap estébe nyúló mérkőzést. Védekezésben sokszor hibáztunk a helyes védő pozició elfoglalásában és a fáradtság a támadó oldalon is meglátszott, sok volt az eladott lada és a kikmaradt helyzet. Azonban a BLF sem állt a helyzet magaslatán, hiszen második meccsét játszotta zsinórban. Végül mi tudtuk jobban zárni a játékrészt és egy hajszálnyi előnyre szert tenni. A második sor ennél az ellenfelünknél is jóval gyengébb volt mint az első, így adva volt a lehetőség, hogy az előző meccshez hasonlóan ellépjünk a második negyedben és akár már ekkor eldöntsük a mérkőzést. Sajnos ez nem ment olyan könnyen mint gondoltam, a nagy rohanásból fejetlenség lett, sokszor indultunk rossz helyen, így sok helyzet maradt kihasználatlanul, hátul pedig megtettük azt a szívességet, hogy sorra ütöttük a faultokat, ez volt az egyetlen dolog, amiből a fehér mezesek eredményesek tudtak lenni ebben a negyedben.

2. félidő

Ezúttal viszont a büntetőzésünk rendben volt, heten is betaláltak, amivel még egy pontot rá tudtunk tenni eddigi előnyünkre.
Az első félidőben ütött meggondolatlan faultok miatt változtatnunk kellet az eddigi felálláson, amiből szerencsére jól jöttünk ki, a harmadik negyedben már fegyelmezettebben védekeztünk és támadásban is szép akciók után voltunk eredményesek. Joni volt az, akinek dupláznia kellett a negyedek tekintetében, de ez egyáltalán nem látszott rajta, mindkét oldalon meghatározó volt a játéka. Második sorunk is jóval megfontoltabban játszott az utolsó játékrészben, így előnyünket folyamatosan növelve izgalmak nélkül sikerült megszereznünk a győzelmet!

Összegzés

Ismét gratulálok a csapatnak! Ez zsinórban a hetedik alkalom, hogy ezt írhatom nektek, ami mjutatja, hogy szépen dolgozunk és napról napra többet és többet tudunk meg erről a játékról, azonban az is kiderül, hogy nem szabad az eddig tanultakat elfelejteni, hiszen ha kihúzzuk a kártyavár alsó szintjét, az egész össze fog dőlni. Ezzel arra szeretnék utalni, hogy az edzéseken, és így a meccseken is az új dolgok mellet a szabályos elindulások, megállások és persze a védekezés még mindig sorsdöntő elem! Tovább dolgozunk és javítjuk a hibákat és készülünk a következő fordulóra, ahol már a harmadik csoportban bizonyíthatunk! Még egyszer gratulálok mindenkinek, megérdemelten léphetünk feljebb!

Hasonló tartalmak

  • Ebben az összetételben teljesítettünk egy célt és december 16 óta a legalacsonyabb dobott ponton tartottuk a hazaiakat! Mindent beleszámítva ez dícséretes! Sajnos a 40 dobott pont még serdülő…

    Bajnokság: OKB Országos Főtábla

    Időpont: 2025-04-16 Kezdés: 15:15

  • Rakkolós mérkőzés volt, nagyon pozitív hogy jobban tudtunk kijönni ebből, ez idén még nem sikerült! Egyik szemünk sír, hogy már nem volt tétje az utolsó 5 győzelmünknek, a…

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2025-04-06 Kezdés: 15:15

  • Keserű, hogy egy ilyen szezon végén nem tudtunk sikert ünnepelni, viszont amennyi viszontakság érte a csapatot egészen emberfeletti teljesítményt mutatott a társaság. Büszkeség, hogy egy jó küzdőszellemű, egységes…

    Bajnokság: Országos Junior Bajnokság

    Időpont: 2025-03-29 Kezdés: 14:00

  • Lendületes meccsen nyertünk mint legutóbb, így egy újabb nagy skalp került a kezünkbe, sajnos már kevesebb jelentősséggel számunkra.

    Bajnokság: NB1/B Piros csoport, Fiú U21

    Időpont: 2025-03-28 Kezdés: 19:45