Nem tanultunk az előző mérkőzés hibáiból

Helyszín: Kaszások csarnok

Játékvezetők: Tóth Kitti, Matics Sándor

Nézők száma: zárt kapus

Mérkőzés időpontja: 2021-03-20 19:00:00

Csapatok 1 2 3 4 Végeredmény
Knipl Kft. Bonyhádi KSE U20 12 22 19 19 72
Óbudai Kaszások KA U20 16 24 27 26 93

Beszámoló a mérkőzésről

A mérkőzés edzői értékelése

Óbudai Kaszások: KONTA 5, VAS-TEPLÁN 24/18, Hegedűs O. 13/3, DÉNES 17, Safranka 2
Cs: BENCSIK 16, Dobossy 2, Hegedűs M. 7, Varsányi 5/3, Vasali, Pirint, Dócs 2

1. félidő

A SMAFC elleni végjáték tűrhetetlen játékával sikerült elkezdenünk ezt a mérkőzést. Fegyelmezetlen, lassú és körülményes támadásainkból erőlködések születtek, védekezésben pedig agresszivitás nélkül csak álltunk az emberek mellett. Szorosra is sikeredett az első negyed, mindössze 4 pontos előnyt tudtunk kidolgozni. A második játékrészben valamilyen szinten feljavult a támadójátékunk, sikerült tudatos támadásokat szervezni, ami meg is hozta az eredményét. Ettől függetlenül még így is elszórtunk 6 labdát ebben a negyedben. Védekezésünk a szó szoros értelmében nem létezett. Nem mentünk közel ellenfelünkhöz, nem helyeztünk nyomást a labdára, egyéni és csapatvédekezés jeleit sem mutattuk. Saját magunkra káros játékunktól pedig csak a félidei sípszó mentett meg minket.

2. félidő

Félidei pihenő után, sikerült felráznunk magunkat és valamivel érettebb és lelkesebb kosárlabdát lehetett látni a pályán. Lendületes támadójátékunkkal átgazoltunk ellenfelünkön, még ha rendezni is tudták védekezésünket, jó labdajáratással mindig sikerült megtalálni az üres embereket. Védekezésünk is kezdett hasonlítani az elvárthoz. A jó teljesítmény érhetetlen eredménye pedig a feszültség lett. Többen is erőlködve, frusztráltan tudtak csak a mérkőzéshez állni. Az idegesség pedig mérkőzésen belüli konfliktusokat szült. Ennek pedig nincs helye a csapatban, sem kosárlabda pályán. A mérkőzés végére sikerült teljesen felőrölni ellenfelünket és magabiztos győzelmet szerezni.

Összegzés

Csalódottak lehetünk a mérkőzéssel kapcsolatban. A SMAFC elleni mérkőzés utolsó perceiben mutatott katasztrofális formával sikerült indítani a mérkőzést. Ez megengedhetetlen. Nem sikerült tanulni a hibáinkból, ez pedig megbosszulta magát az első félidőben. Vannak olyan dolgok, amiket nem lehetne megengedi kosárlabda pályán, mi pedig jó néhányat megcsináltunk. Természetesen örülünk a győzelemnek. De az utolsó fordulóban egy nagyon jó Újpesttel fogunk találkozni, ahova győzni megyünk. Sajnos ezzel a formával nem sok keresnivalónk lesz. Ki kell javítani a hibáinkat és akkor sikeres lehet a csapat.

Hasonló tartalmak

  • Serdülő csapatunk jelentősebb változáson ment keresztül a tavalyi évhez képest, sok fiatal játékos csatlakozott és többen távoztak csapatunkból. Ennek fényében kezdtük meg az augusztus felkészülést. A célunk a selejtezőig egy olyan egységes harcias csapat kialakítása, ahol egy csapatként küzdve sikerrel vehetjük az első „akadályt” és be tudunk…

  • Nagyon fiatal junior csapatunkkal szerettük volna azt a célt elérni, hogy bejussunk az országos főtáblára, de erre még jelenleg nem álltunk készen. Három mérkőzést játszhattunk ezen a hétvégén, ahol az erőviszonyokat ismerve tudtuk, hogy az első szombathely elleni mérkőzésen nagy esélyünk van győzni. Sajnos a mérkőzésen rengeteg…

  • Még két nappal a hétvége előtt sem alakult valami kecsegtetően az állapotunk; a fél csapatunk betegséggel küszködött. Végül majdnem teljes kerettel, de azt nem mondhatnám, hogy 100%-os állapotban utaztunk a szegedi selejtezőnkre.

    Szerettünk volna olyan teljesítményt nyújtani, hogy a felsőházba jussunk - a legjobbak közé. Úgy érzem,…

  • Szeptemberben már második sejetező procedúráján is túljutott az U18-as gárda, ahol sikeres szereplésünknek köszönhetően kivívtuk az Országos Bajnokságban való részvételt.

     

    Szombat reggeli indulás, és egy OSE elleni derbi várt ránk Szombathelyen, mint első megmérettetés.

    A mérkőzést részünkről hullámzó első negyed, és nagyon hatékony második jellemezte, ennek…