Fiú U13: Folytatódott a sorozat
Tudtuk, hogy nem lesz egy könnyű mérkőzés, igyekeztük ehhez mérten készülni. A közel 100 pont szép eredmény, azonban 75 kapott pont sok, ami mutatja, a második félidei dekoncentráltságunkat.…
Bajnokság: Serdülő/B Bajnokság [Bp]
Időpont: 2024-05-11 Kezdés: 16:10
Fiú U14: Indiszponáltak voltunk
Voltak kitűzött feladataink a mérkőzésre – nem az eredmény! – de csak kevésszer tudtuk megvalósítani. Az elképzelés kicsit több lett volna, ezért nem lehetünk elégedettek. Ezt a tapasztalatot…
Bajnokság: Országos Serdülő Bajnokság
Időpont: 2024-05-09 Kezdés: 18:10
Fiú U12: Megnyertük a Szakmai Tornát!
A Gyermek Kupa idei kiírása a tavalyihoz hasonlóan országos döntő helyett egy Szakmai Tornával záródott, amelyet Nyíregyházán rendeztek meg számunkra, és még 3 másik régiós győztesnek. Csapatunk 8 forduló alatt bizonyított budapesti második helyével bizakodva, azonban kicsit vakon vágott neki a vidéki útnak, hiszen semmilyen előzetes információnk…
Leány U11: Fejlődött a játék képe
A bajnokság utolsó fordulóján ismerős csapatokkal játszottunk. A Törekvés lányokat jól ismertük, készültünk rájuk, de mégsem találtuk az ellenszert a fizikai fölény és a zaklató védekezés ellen. Egyételműen fejlődtünk, de pontatlanságaink kijöttek, ha dobás közben vagy labda vezetés közben a védő túl intenzív volt. A labda nélküli…
Leány U10: Motivált, harcos játék
Korosztályos hiányzókkal és kicsikkel vágtunk neki ennek a fordulónak. Motiváltak és harcosak voltunk, védekezésünk extrán működött mindkét mérkőzésen. Korosztályos játékosaink nagyot léptek előre, keveset hibázva, erősségeiket kihasználva játszottak.
A kőbányai lány csapat ellen döcögősen kezdtünk, az első negyedben félénken, visszafogottan játszottak a 2013-asok. A második negyedben a…