Az utánpótlással folytatódik a Kaszások csapatkapitányait megszólaltató sorozatunk. Koflanovics Kristóffal beszélgettünk, aki az előző nyáron igazolt hozzánk. Szinte azonnal kivívta az edzői és társai bizalmát, s lett az U20-as gárdánk egyik vezére. Kristóf – vagy ahogy a társai nevezik, Kofla egyetemistaként is keresi a kihívásokat, mostanság például az oktatási rendszer átalakulása okozta új rendszerhez is kell alkalmazkodnia.

 

Már két hete, hogy szünetelnek az edzések és bejelentették a bajnokságot befejezését. Hogy emlékszel vissza a döntés előtti időszakra?

 

Koflanovics Kristóf: Nagyon hirtelen gyorsultak fel az események, nem nagyon lehetett tudni, hogy mire számítsunk. Egyfajta ürességet éreztem amikor kiderült, hogy vége a bajnokságnak, de teljes mértékben egyetértettem a döntéssel, mert az egészség és a biztonság a legeslegfontosabb.

 

Ez kétségtelen. Hogy zajlott a váltás az új „életformára”?

 

KK: Az első napok nagyon érdekesek voltak, mert nagyon hirtelen kellett átállni a pörgős mindennapokról az itthonlétre, de aztán hamar hozzászoktam. Előkerült és ki is lett rakva egy nagy puzzle, behoztam az eddigi lemaradásomat a kedvenc sorozataimban, valamint rengeteg régi meccset néztem vissza. Egy hét szünet után folytatódott az egyetemen az online oktatás is, ami visszazökkentett a mindennapokba hiszen rengeteg időt visz el.

 

Mivel töltöd a szabadidőd?

 

KK: A lehetőségekhez képest igyekszem minél többféle dolgot csinálni, így a futás és a különböző itthoni erősítések mellett elkezdtem jógázni is, amit nagyon megszerettem. Sajnos labdás edzésekre nem nagyon van lehetőségem, de próbálom azt is pótolni, ahogy tudom.

 

 

A társaiddal kommunikálsz ilyenkor?

 

KK: Természetesen tartom a kapcsolatot a csapattal, de csak a közösségi médián keresztül, mert sajnos nagyon messze lakom mindenkitől, és nem éri meg kockáztatni.

 

Hiányzik már a kosárlabda?

 

KK: Még szép! A legjobban azok a pillanatok hiányoznak, amikor a meccsek előtt kikapcsolok minden külső tényezőt, és csak a játékra koncentrálok, amit már hosszú évek óta imádok.

 

Ha már szóba hoztad a meccseket, milyen volt az első U20-as idényed a Kaszásoknál?

 

KK: Összességében pozitívnak érzem a csapatunk szezonját, hiszen 4. helyen álltunk a bajnokság leállásakor, de közel voltunk 3. helyhez is. Ahhoz képest, hogy két csapatból vegyesen, közös edzés nélkül játszottuk a meccseket, szerintem egy nagyon egységes csapatunk volt, ami meg is látszott abban, hogy a szoros meccsek nagyon nagy részét meg tudtuk nyerni és a több idősebb játékosból álló csapatokat is meg tudtuk szorongatni.

 

 

Melyik mérkőzést emelnéd ki, ha választanod kellene?

 

KK: Számomra az idény legkedvesebb emléke az első győri meccs volt, ami ugyan még nagyon a szezon elején volt, de rendkívül szépen, önzetlenül játszott az egész csapat. Mindenki szerzett pontot és egy nagyon jó meccset nyertünk meg.

 

Az U20-as mérkőzéseken kívül szerephez jutottál a felnőtt csapatban is. Milyen elvárások voltak itt veled szemben az edzők és önmagad részéről, és hogyan tudtál ezeknek megfelelni?

 

KK: A felnőtt csapatban fiatalként kisebb, kiegészítő szerepem volt, mégpedig, hogy a kulcsjátékosokat tudjam egy kis időre helyettesíteni, tehermentesíteni. Magamnak azt tűztem ki célul, hogy ez alatt az idő alatt irányítsam a csapatot és védekezésben mindent megtegyek, hogy tudjam pörgetni a többieket is. Úgy érzem ez többé kevésbe sikerült, de nem szabad teljesen elégedettnek lennem, mert mindig van miben fejlődni, valamint célom, hogy a későbbiekben nagyobb szerephez jussak.

 

Az előző rész: Interjú Jenei Gergővel

 

Fotók: Felkai Gergely és Koflanovics Kristóf

Videó: Koflanovics Kristóf