• Szeptember 9.-10. Camugo SportLab

     

    Idén az U18-as csapatunk már egészen korán elkezdte a versengést a főtáblán való részvételért. Szeptember második hétvégéjén Budapesten  kezdtük meg a szezont, a Közép Régió 1.-es csoportjában, kieséses rendszerben.

     

    • Az előselejtezőnek számunkra tétje volt: minél előrébb jutva jobb és jobb mérkőzéseket játszhassunk. A csapat tudta, hogy nyernünk kell akkor is, ha betegségek is hátráltatnak minket.

      Az első mérkőzésünkön látszatra nagyobb ellenállásra számítottunk, de ez csalóka volt, jobbak voltunk. Hamar
      eldöntöttük a meccset, így sokat tudtunk…

  • 5 héttel korábban sikerült a srácoknak kivívni az ország legjobb 16 csapatának rendezett Szakmai Torna sorozatra történő kijutást, amelynek soproni csoportjába kerültünk beosztásra, a Vásárhely, Nyíregyháza és a rendező Sopron mellett. Már pénteken leutazott a csapat Sopronba, ahol egy finom vacsora után rövid városnézéssel hangolódtunk az előttünk…

  • A legutóbbi fordulóban sikerült megszereznünk első győzelmünket a Honvéd/B csapata ellen, bár mindkét oldalon hiányzott több kulcsjátékos is! Most is több játékosunk segítette a bajnokságban előrébb jutó U14-es csapatunkat, ellenfelünk viszont „nagyot nőtt” és az eddigi legerősebb keretével vágott neki az utolsó fordulónak. Nagy meglepetés nem született,…