Kényszerszüneten 11. rész – Interjú Babay-Bognár Kingával

Ha őszinték szeretnénk lenni, augusztusban még volt okunk aggódni az U12-es leány csapatunk jövőjét illetően, hiszen elég foghíjasan kezdték meg a felkészülést. Aztán őszre összeállt a társaság, a keretet alkotó közösség tagjai között pedig egyre szorosabb lett a kötelék. Babay-Bognár Kinga személyében egy már sok csatát megélt vezér állt az élre, aki ha kellett, domináns teljesítménnyel lendített a gárda teljesítményén. A tizenegyedik interjúnkban őt kértük meg, hogy foglalja össze az idény során történteket, egy kis személyes töltettel „fűszerezve”.

 

Téged talán nem ért váratlanul a járvány okozta helyzet. Mesélj erről egy kicsit!

 

Babay-Bognár Kinga: Március második hetében a családdal egy hétig síelni voltunk Ausztriában. Mi már indulásunkkor úgy készültünk, hogy valószínűleg utána majd két hétig nem mehetek közösségbe. Aztán csak utána tudatosult bennem, hogy ebben az évben már nem is lesz edzés az önkéntes karantén után. És meccseken sem vehetünk részt. Ez nagyon elkeserített, nagyon szeretem az edzéseket és a meccseket, amik borzasztóan hiányoznak.

 

Neked mi az, amit most egy kicsit elveszett?

 

BBK: Az edzések, a rendszeres intenzív mozgás, a csapat és a meccsek, szóval minden! Úgy látom, ez az idény már elúszott. Remélem, az augusztusi edzőtábor nem marad el a vírushelyzet miatt és sikerül a következő idényre felkészülnünk, hogy visszanyerjük a korábbi formánkat és elérjük céljainkat a következő szezonban.

 

Nagyon sportos lány vagy, biztosan aktívan töltöd az időd! Hogyan és miket gyakorolsz?

 

BBK: Napközben a kertben szoktam kosárra dobálni, gyakorolni a felrakott YouTube videók alapján, esténként pedig, ha kell, akkor erősíteni. Sajnos a kertünk még rendezetlen, így nincsen sík terület, de ezzel is erősítem a bokámat. 🙂 Az a legjobb, amikor közösen Lóci bával erősítünk, úgy sokkal nagyobb kedvem van a feladatokat elvégezni, közösségben minden sokkal élvezetesebb, ezért is választottam ezt a sportágat, ahol egy csapattal együtt lehet edzeni, fejlődni. Ezenkívül trambulinozok sokat és a családdal kerékpározunk, kirándulunk a közelben (emberektől természetes távol). A futást is tervezzük.

 

 

A lányok közössége nagyon összetart ilyenkor is, igaz?

 

BBK: Persze! Tartom a csapattársaimmal a kapcsolatot folyamatosan, chaten és video chaten leginkább, van Viber és Messenger csoportunk is. Lóci bával pedig az online erősítéseken találkozom.

 

Hogy fest az „új életed”?

 

BBK: A nap nagy részében tanulok, a tanáraim ellátnak minden napra sok házi feladattal. A tantárgyak között próbálok mindig egy kis mozgást beiktatni. Most több időm jut olyan tevékenységekre, amivel eddig nem tudtam annyit foglalkozni, például olvasás, kártyázás, társasjátékozás a családdal. A napirendem kicsit megváltozott, elég később felkelni és később lefeküdni, több időm marad a pihenésre, nem kell mindig rohanni, azon izgulni, hogy elérem-e a buszt.

 

 

Térjünk vissza a kosárlabdához! Értékeld egy kicsit a 2019/2020-as szezont!

 

BBK: Az U12 lány csapat idén állt össze, többek tavaly, illetve idén kezdtek el kosárlabdázni, több fiatalabb csapattagunk is van, így célunk év elején a tisztes helytállás volt és hogy meccsről meccsre fejlődjünk. A bajnokságot alsóbb csoportban tudtuk csak elkezdeni, de fordulóról fordulóra előrébb léptünk, alakult a csapatjátékunk. Sajnos az utolsó fordulón nem tudtunk a megszokott felállásban kiállni és mindkét meccsünket 1-2 ponttal elvesztettük. Akkor még abban bíztam, hogy lesz módunk visszavágni. A csapat sokat fejlődött, edzőinktől sokat tanultunk, mindenki keményen dolgozott az edzéseken.  Úgy gondolom, hogy a szezonban még sok jó eredményt tudtuk volna elérni, de szerintem így sem zártunk rossz évet.

 

Mi volt számodra az év fénypontja?

 

BBK: Mivel én az U12 mellet az U14-es csapatban is játszottam (igaz az országos bajnokságon korom miatt nem vehettem részt, de a többi bajnokságban igen), így én is elutazhattam a “nagyokkal” a soproni nemzetközi tornára. Ez a négy együtt töltött nap nagyon jól telt, furcsa volt külföldi csapatok ellen is játszani, sokat tanultunk a meccsekből, és nagyon jó hangulat volt.

 

Szerinted miért jó, ha valaki az idősebbek között is játszhat? Milyen tapasztalatokat lehet gyűjteni ebből és hogy tudod hasznosítani?

 

BBK: Mivel amióta elkezdtem itt kosárlabdázni a saját korosztályomban és úgy általában is a Kaszásoknál kevesebb lány volt, hozzászoktam, hogy a nálam egy-két évvel idősebbekkel edzek és játszom, szóval számomra ez vált természetessé. Emlékszem az első nem ÓMK meccsemre a Zrínyi Gimnáziumban a 2005-ös (nálam három évvel idősebb) lányokkal, a legkisebb mez is majdnem a bokámat súrolta és minimum kétszer belefértem. Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, mert mivel ők érettebbek, nagyobbak, így nekem minden edzésen és meccsen be kell bizonyítanom, hogy helyem van köztük, ami nagy motivációt jelent és arra ösztönöz, hogy kihozam magamból a maximumot.

A felettem lévő korosztály már sokkal tudatosabban játszik, itt már tanulunk sok technikai elemet, figurákat és ezáltal a pályán lévő lástásmódom, gondolkozásom is fejlődik, így talán a korosztályomnál jobban átlátom a pályán történő eseményeket. Az idősebbek már összeszokottabbak, képzettebbek, így a csapatjáték is jobb, amit próbálok az U12-ben is fejleszteni. Természetesen az edzők és a lányok hozzáállása ebben nagyon sokat segít, meccsről-meccsre előrébb léptünk.

Nagyon sajnáltam, hogy nem vehettem részt az idei országos serdülő bajnokságban az életkorom miatt, irigykedve követtem az eseményeket, sajnáltam, hogy a lányokkal nem utazhattam együtt. Némi kárpótlást jelentett a soproni torna. Várom a következő szezont, ahol már én is teljes tagja lehetek a serdülő csapatnak és bízom benne, hogy szép sikereket érünk majd el együtt.

 

 

 

 

Kényszerszüneten 10. rész – Interjú Németh Atillával

 

Kényszerszüneten 9. rész – Interjú Mityók Norberttel

 

Kényszerszüneten 8. rész – Interjú Sárváry Dániellel

 

Kényszerszüneten 7. rész – Interjú Czirkos Pankával

 

Kényszerszüneten 6. rész – Interjú Patrik-Pirk Martinnal

 

Kényszerszüneten 5. rész – Interjú Evellei Hannával

 

Kényszerszüneten 4. rész – Interjú Dobossy Pállal

 

Kényszerszüneten 3. rész – Interjú Gálfalvi Balázzsal

 

Kényszerszüneten 2. rész – Interjú Koflanovics Kristóffal

 

Kényszerszüneten 1. rész – Interjú Jenei Gergővel

 

Fényképek és videó: Babay-Bognár Kinga

Hasonló tartalmak

  • Egy 4 csapatos Basket Girls tornára kaptunk meghívást, ami nagyon jó gyakorlási és tapasztalat szerzési lehetőségnek bizonyult a következő kenguru fordulóig.

    Pár nappal a torna előtt lemondta a programot a pécsi csapat, majd alap embereink közül hárman betegek lettek. Fiatalokkal egészítettük ki a csapatot, mert lemondani nem…

  • Előzetesen számítani lehetett arra, hogy a DEAC ellen egy újabb izgalmas – megjósolhatatlan végkimenetelű mérkőzés vár ránk, de a hazai pálya inkább a debreceniek esélyét növelte. Ennek megfelelően kezdődött az összecsapás és a hazai csapat magabiztosan, lendületesen és agresszívan kezdett. Eltelt egy kis idő, mire felvettük a…

  • U12 Fiú
  • Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, igaz versenysport szempontból sok értelme nem volt az összecsapásnak, de gyakorlásnak és önbizalomszerzésnek hasznos volt, illetve örültem, hogy a srácok végig komolyan vették…

    Bajnokság: U12 Budapesti Régió

    Időpont: 2024-03-24 Kezdés: 16:00